Országszerte érezni lehetett a földrengést


2013. április 25.

A 4,8-as erősségű földrengés epicentruma Heves város térségében volt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felé 13 településről jeleztek kisebb károkat. Ma már az alap lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak földrengés idejére, de jó tudni, hogy több biztosító a szerződéskötést követő 30 napban nem fizet földrengés okozta károkra. A K&H Biztosítónál viszont nincs várakozási idő.

A földrengésre nem lehet előre felkészülni, váratlanul éri az embert, ahogy azt a kedd hajnali eset is megmutatta. Szerencsére a mostani csak kis erősségű, 4,8-as rengés volt, így is azonban számos helyen okozott kárt az épületekben. A legtöbb kár a Heves megyei Tenken keletkezett, ott ötven ház sérült meg valamilyen mértékben, cserepek hullottak le, kémény rongálódott meg, több épületen repedések jelentek meg, egy lakásban pedig a melegvíztároló szakadt ki a helyéről.

 

Heves városában egy lakás mennyezetéről egy négyzetméternyi területen leszakadt a vakolat. Jelentettek károkat Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről, Tarnabodról is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint hozzájuk szerencsére nem érkezett bejelentés személyi sérülésről.

 

„Mivel az ilyen típusú károkra nem lehet előre felkészülni, érdemes megfelelő biztosítással minimalizálni a kár anyagi vonzatát. Ma már a legtöbb alap lakásbiztosítás fedezetet nyújt a földrengés okozta károkra. Jó tudni azonban, hogy több biztosító is 30 napos várakozási időt köt ki a szerződésben, vagyis nem fizet, ha ez alatt az idő alatt keletkezik a lakásban földrengés okozta kár. A K&H Biztosító azonban nem alkalmaz várakozási időt, így azok kárát is megtéríti, akik az elmúlt napokban kötöttek velünk szerződést. A K&H Biztosító ügyfelei telefonon, a cég fiókjaiban valamint az interneten keresztül is megtehetik kárbejelentésüket. Több bejelentési is érkezett a keddi napon, ezek feldolgozása jelenleg zajlik” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

 

Legutóbb 2011-ben volt hasonló földrengés, akkor Oroszlány és környékén okozott károkat a földmozgás. Akkor közel 7 millió forintot fizetett ki a K&H Biztosító.

K&H lakásbiztosítás kalkulátor

m2

így add ki a lakásodat!

Van egy üresen álló ingatlan a családban, amit ki lehetne adni? Mielőtt elkezdenénk hirdetni, gondoljunk át pár dolgot.