versenyben a téli gumiabroncsok

versenyben a téli gumiabroncsok

2016. november 25.

Számos baleset megelőzhető lenne az autók megfelelő karbantartásával, télen pedig az egyik legfontosabb feladat a gumik cseréje. Már a nyakunkon a hideg idő, ezért a legutolsó alkalom is elérkezett a téli gumik felszerelésére. Az ADAC, a német autóklub idén is megmérettette az új modelleket. Lássuk a legjobb téli gumiabroncsokat!

A KSH 2016 szeptember végi adatai szerint az idei évben több mint 12 ezer közúti baleset történt a magyar utakon, ami 200-zal haladja meg az előző év azonos időszakának adatait. A téli időszak beköszöntével az egyik legnagyobb veszélyt a csúszós utak jelentik. Általános szabály, hogy ha tartósan 7 fok alá süllyed a hőmérséklet, téli gumira kell váltani. Mostanáig az időjárás ugyan kegyes volt a gumicserét halogatókkal, de most már a meteorológia közelgő fagyokat jósol.
 

téli gumi tesztek

 

melyiket válasszuk?


Általánosságban elmondható, hogy 5 szezon után szakértőnek is ellenőrizni kell gumiabroncsunk állapotát, ugyanis a látszólag ép gumi szerkezete elöregedhet, ezért veszélyessé válhat. Ha valaki még nem váltott volna téli gumira, vagy jelenlegi abroncsa már nem megfelelő, vásárlás előtt érdemes figyelembe vennie Európa legnagyobb autóklubjának, a német ADAC-nak évente elkészülő téli, nyári és négyévszakos gumi tesztjeit.


Az ADAC két kategóriában vizsgálja a téli gumikat:

  • a 185/65 R15 T méretű gumiabroncs a kisebb autókra való,
  • a 225/45 R17 H méretű pedig a sportosabb változat

 

A részletes teszteredmények megtekinthetők az ADAC weboldalán, de nézzük, mit ajánl a német autóklub a különböző igényekre.


185/65 R15 T téli gumiabroncsok


A 15 tesztelt modellből 2 kapott jó minősítést 11 kielégítőt, és 2 hiányos értékelést.

  • ha egy kiegyensúlyozott téli gumit szeretnénk, akkor jó választás lehet a Goodyear UltraGrip 9 vagy a Michelin Alpin A4
  • ha elsősorban havon szeretnénk jó tulajdonságokat, akkor szintén jó választás lehet a Goodyear UltraGrip 9 vagy a Bridgestone Blizzak LM001
  • száraz körülmények között a Michelin Alpin A4 a jó választás
  • ha az alacsony üzemanyag-fogyasztás a fő célunk, akkor szintén a Goodyear UltraGrip 9-et ajánlja az ADAC
  • magas futásteljesítményt, tehát lassabb kopást pedig szintén a Michelin Alpin A4-gyel érhetünk el

 

Ebben a kategóriában két olyan márka is található, melyeket nedves úton nyújtott gyenge teljesítményük miatt egyáltalán nem ajánl a cég: ezek a Firestone Winterhawk 3 és a Kleber Krisalp HP2.


225/45 R17 H méretű téli gumiabroncsok


A 17 tesztelt modell közül csupán a Dunlop Winter Sport 5 kapott jó minősítést, 14 kapott kielégítő és 2 megfelelő értékelést.

  • kiegyensúlyozott téli gumi: Dunlop Winter Sport 5
  • havas út: Goodyear UltraGrip Performance Gen-1 és Dunlop Winter Sport 5
  • száraz körülmények: Bridgestone Blizzak LM001
  • alacsony üzemenyag-fogyasztás: UltraGrip Performance Gen-1 és Dunlop Winter Sport 5

 

Fontos megemlíteni, hogy az egyik legnagyobb gumiabroncsgyártó, a Continental azért nem került be a tesztelt márkák közé, mert a 2016-os szezonra nem volt elérhető új modell a tesztelés időszakában. A gyártó azonban az előző években rendre jó teljesítményt nyújtott, ezért ezek a típusok is jó választások lehetnek.
 

K&H kötelező biztosítás kalkulátor
rendszám szerződő
vissza
további tippek és ötletek
casco biztosítás

életmentő felkészülés: itt a motoros szezon

A tavasz beköszöntével nem csak autónkat kell felkészíteni a melegebb időre, hanem a volán mögött ülve mi magunknak is készülnünk kell a jó idő által előcsalogatott biciklisek és motorosok megjelenésére az utakon.

casco biztosítás

tavaszi teendők a nyaralóban

Ahhoz, hogy igazán felhőtlen legyen a kikapcsolódás, lesz néhány teendőnk a hétvégi ház körül, mielőtt birtokba vennénk a nyári szabadságok alkalmával. Mutatunk néhány tippet, hogyan készülhetünk fel a nyárra!

casco biztosítás

kevésbé lesz kockázatos az élet a jövőben?

A magyarok más orvostechnikai újítások mellett kedvezően ítélik meg a rák és az AIDS gyógyításának valószínűségét is. Nem csak az egészségügyben várható fejlődés, a jövőben a telematikai megoldásoknak köszönhetően a közúti balesetek száma is csökkenhet.

casco biztosítás

készen áll az autód a tavaszra?

Ha rendre 10 fok körüli a hőmérséklet, az egyértelmű jel arra, hogy ideje lecserélni a téli gumikat nyári abroncsokra. Ezt fontos meglépni, mert a téli gumi hatványozottan jobban kopik melegben, mint a nyári. 

casco biztosítás

ennyibe került a januári fagy

Bár már lassan itt a tavasz, de meglehetősen hideg telet hagyunk magunk mögött. Lássuk, mekkora károkat okozott eddig 2017!

 

kapcsolat
telefonszám(06 1) 468 8228



hétfőtől csütörtökig 8:00-tól 17:00-ig,
pénteken 8:00-tól 14:30-ig
K&H útitárs
Töltse le az ingyenes
K&H útitárs alkalmazást!
Segélyhívás, kárbejelentés, utasbiztosítás kötés és hasznos dolgok egyben.
intézze online!
online kárbejelentés
bonus-malus igazolás igénylése
segítség
A letölthető PDF formátumú dokumentumok megnyitásához Adobe Reader program szükséges.
  

© K&H Biztosító Zrt. Minden jog fenntartva!