azért, hogy a tábor valódi élmény legyen


2016. június 24.

A nyári szünetben a diákok alig várják, hogy a szinte végtelen szabadidejüket kitöltsék. Sok szülő különböző táborba íratja be a gyerekeket. Ahhoz, hogy a táborozás valóban felhőtlen szórakozást jelentsen, rá kell készülni a programra.

 

  1. Hiába van nyár, hőség, akkor is csomagoljunk meleg ruhát a gyereknek, és az esőkabát is kötelező kelléke a tábori csomagnak. Bár sok helyet foglal, ugyanígy fontos a zárt cipő. Készítsünk listát arról, mi került a csomagba, ezt adjuk oda neki, de az sem baj, ha magunknál is tartunk egy példányt. Fontos, hogy a táborba induló gyereknek adjuk oda az egészségi állapotáról szóló szülői nyilatkozatot. (Ezt jogszabály írja elő.)

 

  1. Érdemes olyan ruhákat csomagolni, amelyek bírják a strapát, a tábori foglalkozásoknál az öltözék ugyanis könnyen megsérülhet. A csomagolást érdemes közös programként előadni, így a gyerek megtanulja, hogyan pakolja össze helytakarékosan a ruháit, kellékeit.

 

  1. Nagyon sok táborban adnak kellékeket a tisztálkodáshoz, de érdemes felkészülni erre is. Csomagoljunk legalább két törölközőt, fogkefét, fogkrémet, szappant/tusfürdőt, napkrémet, esetleg dezodort, nedves törlőkendőt, papír zsebkendőt.

 

  1. Ha belefér az időnkbe, akkor a tábori csomagba szánt ruhákra, kellékekre varrjuk rá, írjuk rá sátor- táborozás - K&H direktbiztosítása gyerek nevét. Így a gyerek könnyebben meg tudja különböztetni a többiekétől a sajátját. Különösen fontos ez, ha valamilyen sporttáborról van szó, ahol a gyerekeknek a meze lényegében ugyanolyan.

 

  1. Érdemes esetleg pár napig eltartható élelmiszert, kekszet, gyümölcsöt tenni a pakkba, hogy az éhségét elűzhesse a gyerek, ha épp nem volt ínyére a tábori koszt. Az utazás napjára adjunk a gyereknek legalább 1-2 liter ásványvizet, esetleg üdítőt, különösen fontos ez akkor, ha hőségben indulnak táborozni.

 

  1. Lássuk el a szükséges iratokkal a gyermeket: tb-kártya, diákigazolvány mindenképp legyen nála, valamint adjunk neki 1-3 ezer forint költőpénzt véghelyzet esetére. Kérjük meg a gyereket, hogy a fontos iratokat igyekezzen biztos helyre rakni, ha kell, kérjen tanácsot ehhez a tábor vezetőjétől. Érdemes az iratok közé betenni a szülők elérhetőségét tartalmazó cetlit. Ha van mobilja, akkor persze azt is vigye magával. 

K&H utasbiztosítás kalkulátor

nap

nyaralás kamaszokkal

A családi nyaralás gondolata 11-12 éves kor fölött a gyerekek többségét már enyhén szólva nem hozza lázba.

nyaralás hasfájás nélkül

A nyaralás nemcsak arról szól, hogy minden fontosabb látnivalót megnézzünk és megörökítsünk, hanem arról is, hogy felfedezzük a helyi gasztronómiai kultúrát.

álomutazásból drága rémálom

A nyaralás az új élményekről, a lazításról és a pihenésről szól. Ám sokszor elég egy apró figyelmetlenség ahhoz, hogy a rég várt üdülés igazi rémálommá váljon.

K&H útitárs alkalmazás

Töltsd le az ingyenes K&H útitárs alkalmazást.
Segélyhívás, kárbejelentés, utasbiztosítás kötés és hasznos dolgok egyben.

Google play
részletek
App store
részletek