Még egy elszabadult laptop is ölhet


2014. december 2.

A közúti balesetek során rengeteg járulékos kár keletkezik amiatt, hogy nem figyelünk oda a pakolásra. Csak hanyagul lerakjuk a megvásárolt holmit a hátsó ülésre vagy a kalaptartóra. Ha féltjük az üléshuzatot, vagy nehezebb tárggyal van dolgunk, akkor a padlóra kerül. De a csomagtartóba is csak egyszerűen be szoktuk dobni ez-azt, maximum arra vigyázunk, hogy ne legyen piszkos a belső tér.

Pedig minden egyes tárgy, ami a kocsiban nincs lerögzítve, automatikusan veszélyforrássá válik. Akár gyilkos eszköz is lehet belőle.

 

Az elv egyszerű: az autóban minden tárgy az autó sebességével halad. Ha az autó ütközik, és emiatt hirtelen lelassul vagy megáll, a rögzített dolgok vele együtt lefékeződnek. A nem rögzített tárgyak viszont (könyv, bevásárló szatyor, stb.) az eredeti sebességükkel haladnak tovább. És ez a repülés addig tart, amíg valami – például az első ülés, a szélvédő vagy épp a sofőr tarkója – meg nem állítja őket.

Gondoljuk csak bele, milyen sérüléseket okozhat egy elszabadult szerszámos láda, borospalack, esernyő vagy macskahordozó. Néhány éve nagy port vert fel az az eset, amikor egy fiatal nőt a saját laptopja ölt meg egy viszonylag kis karambolban.

De ha a személyi sérülést megússzuk, még akkor is esztétikai, anyagi vagy egészségügyi károkat okozhatnak a baleset miatt kifolyó anyagok: például ecet, vörösbor, tej, festékek, olajok. Az interneten bőven találhatunk olyan eseteket, amikor egy autó belsejét, utasait vagy éppen a kutyát borította be a hátsó ülésen tárolt és a baleset során felnyílt festékes vödör.

A német autóklub, az ADAC alábbi videójában végignézhetünk egy olyan töréstesztet, amelyben egy kis autó hátsó felét véletlenszerűen telepakolták mindenféle, barkácsáruházban beszerzett árucikkel. Az biztos, hogy ez alapján nem szeretnénk a két, első ülésen helyet foglaló bábu helyében lenni.

 

 

 

Mit kell tenni a biztonságunkért?

 

Szánjunk rá elég időt


Ha több dolgot is be kell raknunk, például nyaraláshoz, lakásfelújításhoz, horgásztúrához, akkor fordítsunk rá kellő időt. Ha kapkodunk, nagyobb az esélye, hogy hibát fogunk elkövetni.

 

Kezdésképp ürítsük ki az autót


Nem árt, ha első lépésként kipakolunk mindent, ami a kocsiban van. Ez egyrészt remek alkalom a rendrakásra, takarításra, másrészt nem maradnak olyan tárgyak a járműben, amelyekről nem tudtunk, és amelyek később meglepetést okozhatnak.

 

Mindig a csomagtartóval kezdjünk


Először a csomagtartóba rakodjunk. Ha elfogyott a hely, és még sok bepakolni valónk maradt, akkor vessünk be egy tetődobozt vagy egy utánfutót.

 

Szisztematikusan haladjunk


Ha csak beömlesztünk mindent, ahogy jön, az biztos rossz megoldás. Vegyük figyelembe a méretet, alakot, súlyt. A súlyos, vagy terjedelmes tárgyakat alulra tegyük. A csomagokat amennyire csak lehet, toljuk előre, és egymás mellé. Legyen minden stabil.

 

Rögzítsük, amit lehet


Feltétlen rögzítsük a betett dolgokat. A modern autókban erre már számtalan kampó és hurok nyújt segítséget, ezekhez lehet rögzíteni a csomagokat. A legtöbb autóhoz már kaphatók hálókészletek, amik nem csak a biztonságos rögzítést, de a rendszerezést is megkönnyíti. Veszélyes súlyú vagy tartalmú tárgyakat külön rögzítsük gumipókkal vagy hevederrel. Ha egyterű az autó, akár az egész csomagteret válasszuk le egy hálóval.

 

Inkább ne az utastérbe


A legbiztosabb, ha lehetőleg semmit se rakunk az utastérbe. Ez különösen a kalaptartóra igaz. Ha mégis a belső térbe kerül a csomag, húzzuk át felette a biztonsági övet, ha lehetséges, bújtassuk is át rajta. Már kaphatóak olyan hevederek és hálók, amelyek az övhöz, vagy a kapaszkodóhoz rögzíthetőek.

 

Fotó: Marcin Wichary / Creative Commons 2.0

K&H utasbiztosítás kalkulátor

nap

dugókkal a világ körül

Telefonunk külföldi utazáskor is állandó kellék, ha azonban lemerül, lehet, hogy hiába van nálunk a töltőnk, mégsem megyünk vele semmire....

K&H útitárs alkalmazás

Töltsd le az ingyenes K&H útitárs alkalmazást.
Segélyhívás, kárbejelentés, utasbiztosítás kötés és hasznos dolgok egyben.

Google play
részletek
App store
részletek